Szóval ott hagytam abba, hogy vasárnap városnéző séta. Az időjárás nem volt a legkedvezőbb, hol esett, hol fújt... De azért néha a nap is kisütött. Elég hirtelen változik itt az időjárás. :) A sétára sok diák érkezett, úgyhogy több csapatra osztottak bennünket. Az elején mindenkinek gyorsan be kellett mutatkoznia, (persze nem sok nevet jegyeztem meg) de a lényeg, hogy találkoztam 2 győri lánnyal, Csengével és Imolával. Megnyugtató volt, hogy vannak magyarok rajtam kivűl, bár ők másik egyetemen fognak tanulni.

A belvárosi részen érintettünk szerintem minden fontosabb helyet, de a rossz idő miatt nem álltunk meg sehol sem hosszabb időre. Majd egyszer visszamegyek és megnézek mindent rendesen. Itt Odensében minden H.C. Andersen körül forog. Rengeteg szobor van szerte az utcákon, szinte mindegyik egy Andersenes mesét illusztrál (pl. A rendíthetetlen ólomkatona vagy A király új ruhája). A túra során az idegenvezető buddy-nk össze is foglalt párat a szobroknál. A szobrokon kívül néztünk még templomot, szép parkokat és persze Andersen szülőháza sem maradhatott ki a sorból.

 Hétfőtől szerdáig úgynevezett Orientation Days-t tartottak az egyetemen. Ez lényegében eligazítás, ismerkedés, dán kultúra stb... Kb 200 külföldi diák kezdi meg idei szemeszterben tanulmányait csak a mérnöki fakultáción és összesen 1000 külföldi diák az egyetemen. Nem semmi szám... :) A mérnöki oktatás teljesen külön van kezelve a többitől, külön épületben is vagyunk, kb 2 km-re a fő kampusztól. Elég kis családias épület, nem fogok elveszni benne. :D

A 3 nap alatt találkoztam még 4 magyarral, akik Erdélyből jöttek. Amúgy nagyrészt olaszokkal mászkáltam. Elég vicces amikor egyedüli magyarként vagyok 6 olasz között. De nagyon rendesek, mindig angolul beszélnek ha ott vagyok. :)

A hét második felében ellátogattunk pár helyi rendezvényre. :) Úgynevezett Studiestartfest volt a városban. Koncertek mindenfelé, meg kedvezményes belépés klubokba, ingyen sör, meg ilyesmik. :D Csütörtökön az Albani sörgyárnál rendezett koncertekre néztünk el, pénteken a Club Retro-ban ittuk az ingyen sört, szombaton pedig a Rasmus Rask-ban volt Say Hello Party.:D Szóval mondhatni kalandos és hosszú volt ez a 3 éjszaka. :)

Sikerült vennem egy biciklit is egy orosz csávótól, kosaras és 7 sebességes, ami elég jól jön, mivel egy dombon van a koli. :) Elég jófajta, remélem semmi javítani való nem lesz rajta amíg itt vagyok. Rengetegen közlekednek kerékpárral és nagyon jól ki vannak építve a bicikliutak. A buszos közlekedés amúgy is kissé költséges mulatság. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://erasmus-odense.blog.hu/api/trackback/id/tr893193872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása